Az emberiség egyik legkedveltebb ékszere a gyöngy, amely már évezredek óta ragyog királyi ékszereken, vagy épp egy turista karkötőjét díszíti. Ritkán gömbölyű, vagy teljesen szabálytalan alakú tárgyakkal kapcsolatban rengeteg tévhit is szárnyra kapott az elmúlt években. Azonban egy bizonyos hír kevésbé terjedt el, mégpedig az, hogy a gyöngyfeldolgozó ékszerszakma nemzetközi színterén is a legjobbak között található meg Magyarország termékei.
A gyöngyök körül leginkább elterjedt tévhit a kialakulásához kapcsolódik. Rengeteg ember úgy gondolja, hogy ezek az értékes ékszerek egy a kagyló belsejébe bekerült „homokszem” test szövetet ingerlő hatására fejlődik ki, mivel az állat ily módon védekezik az idegen anyag ellen. Az állításból egyedül a homokszemről szóló rész nem igaz, ugyanis még soha nem alakult ki gyöngy ennek révén mondta Bielek Elemér gyöngy szakértő.
Elmondásai szerint a gyöngyképződéshez más szükséges, például egy parányi élősködő vagy az úgynevezett nukleusz, amit a tenyésztők használnak a tenyésztésnél. A nukleusz (mag) mesterségesen beültetésre kerül szennyezőanyagként, ami általában egy amerikai kagylófajta héjának darabja, amit gömbölyűre csiszolnak.
Ugyanúgy elterjedt téves hiedelem még az is, amelynek alapja a tenyésztett gyöngyök, amelyekről azt mondják, hogy jóval kisebb értéke van, mint a természetes igazgyöngyöknek. Ebben annyi igazság van, hogy a természetes igazgyöngyök ritkábbak. Azonban az sem elhanyagolható, hogy milyen áron és mekkora erő belefektetésével hozzák fel ezeket az értékes kincseket a felszínre. Azok a kagylók, amelyek természetes úton képesek a gyöngy termelésére csak a legritkább esetekben kerülnek a búvárokhoz remélt kincsként.
A világon a középkorban minden jelentősebb halász régióban (Japán, Kína, Perzsa-öböl és a karibi térség) hagyományos búvárkodási módszerekkel hozták fel, mégpedig nagy mennyiségben (mintegy 50 ezer darab) a kagylókat, amelyeknek csak egy darabja rejt gyöngyöt.
A következő tévhit azt az állítást taglalja, hogy a gyöngyhalászok egyedül csak azokat a kagylókat hozzák fel a felszínre, amelyek értékesek és még a vízben ellenőrzik, hogy érdemes-e feláldozni az állatot a kincsért. Viszont ráadásul olyan, mint gyöngyhalászat valójában nem is létezik, hanem leginkább ezt a kifejezést, a kagylókat feldolgozó iparra szokták használni, mondta el Bielek Elemér.
Eme páncélos állatok vázánál az újrahasznosításkor az elsődleges szempont, hogy használati tárgyakat készítsenek a héjából és a gyöngy csak a természet ajándékaként szolgál. Ennek a hagyományos módszerek mellett a feldolgozóipar legfeljebb csak örülhet. A technikák forradalmasítása után és a kialakított merülő készülékek segítségével a búvárok még tovább tudtak lent maradni. Ennek az lett az eredménye, hogy majdnem kipusztítottak egyes kagyló fajokat.
Az igazgyöngyben rejlő varázslat csupán annyi, hogy a természet kiszámíthatatlan módon hozza létre, azonban ez a tenyésztés megjelenése után háttérbe szorult. A mesterséges farmokon emberi felügyelet mellett az ellenőrzötten nevelt kagylók leegyszerűsítették a gyöngy kinyerését. Ennek köszönhetően már nem kellett feleslegesen leölni több millió állatot, mindössze csak annyit, amelyről tudták, hogy biztosan gyöngyöt rejt.
A távol keleti gyöngyhalászok az 1950-es évek második felében elhatározták, hogy véget vetnek a tengerek élővilágának további felelőtlen pusztításának és létrehoznak saját farmokat.
Ezeken, a farmokon sokkal „állat-barátabb”, valamint költség kímélőbb módszerekkel nyerik ki a mindenki által kedvelt kincset. Már a korábbi századokban is voltak kezdeményezések, de a szakszerű implantációt csak a huszadik században fejlesztették tökéletesre a sebészeti ismeretekkel is rendelkező, a beültetést végző szakemberek.